Mi az a krinolin? Acélabroncsok, tüzek és egy elfeledett védelem

A krinolin merev alsószoknya, amely szélesre tartja a szoknyát. A szó eredetileg lószőrből vagy pamutból készült merev anyagot jelentett: a Merriam-Webster 1829-től jegyzi ezt a jelentést. A Victoria and Albert Museum (V&A) szerint 1857-től az abroncsos krinolint is jelentette: acélabroncsokból álló vázat, amely szalagokon lógott a szoknya alatt. A V&A egyik 1860-as évekbeli váza 93 cm (36,6 in) széles.

A legtöbb válasz arra a kérdésre, hogy „mi az a krinolin”, a meghatározásnál véget ér. Ez az oldal továbbmegy a tüzekig: mit számoltak össze az 1850-es és 1860-as évek feljegyzései, és milyen sót talált két vegyész 1859-ben, hogy a muszlin ne égjen lánggal. Az alapja a Wearton, a mesterséges intelligenciás ruhatár-alkalmazás 46 másodperces történelmi filmje, a Your skirt swings into the fire („A szoknyád belelendül a tűzbe”). A film megmutatja, hogyan lendül a váz a kandalló rácsába. A Wearton a telefonos alkalmazásában egy szelfiből megállapítja a bőröd tónusát, nyilvántartja a ruhatáradat, és javaslatot tesz arra, mit vegyél fel ma. Minden idézetet ellenőriztünk az eredeti oldalon.

A krinolin szó eredetileg lószőr szövetet jelentett

A Merriam-Webster 1829-et adja meg a szó első ismert használataként ebben a jelentésben: „lószőrből vagy pamutból készült, laza szövésű anyag, amelyet általában merevítenek”. A név a franciából került az angolba, a franciába pedig az olasz crinolino szóból. Két része a crino, lószőr, a latin crinis, haj szóból, és a lino, len vagy vászon, a latin linum szóból.

Az ebből az anyagból készült merev alsószoknyák átvették a nevét. A Merriam-Webster második jelentése „krinolinból készült bő, merev szoknya vagy alsószoknya”, és az abroncsos szoknya is. A Cambridge Dictionary azt a jelentést adja meg, amelyet ma a legtöbb olvasó keres: „merev váz, amelyet a szoknya alatt viselnek, hogy bő formát adjon neki, főleg a 19. században”.

Miből készül a krinolin?

Az abroncsos krinolin pamuttal bevont acélabroncsokból áll, amelyek függőleges szalagcsíkokon, rögzített magasságban lógnak. A könnyű váz elvégezte a merev alsószoknya munkáját. A V&A szerint „a »mesterséges« vagy »kalitkás« krinolin 1857-ben jelent meg, szívesen fogadott és praktikusabb választásként”. E. F. Woodward 1859-es amerikai szabadalma leírja, hogyan készült egy ilyen szoknya: az abroncsok „fémszalagból vagy pamutszövettel bevont drótokból” készültek, „függőleges szalagcsíkokra felfüggesztve”. A szabadalom egy abroncsos szoknyához adott uszályt véd. Így azt mutatja meg, hogyan készült általában egy váz 1859-ben, nem azt, hogy ki találta fel.

A vázak nagyok voltak. A V&A őriz egy 1860 és 1865 között készült vázat, valószínűleg a Thomson & Co. munkáját, „A Favorite of the Empress” névvel. 93 cm (36,6 in) széles, a derekától az aljáig 80 cm (31,5 in), az alján a kerülete 235 cm (92,5 in).

A New York-i The Metropolitan Museum of Art egy 1860 körüli, fémből és pamutból készült krinolint őriz. Az alábbi fotó állványon mutatja: a bevont fém abroncsok a derékrésztől lefelé egyre szélesebbek, a függőleges szalagok pedig rögzített magasságban tartják őket.

Miért gyulladt meg olyan könnyen a krinolin?

Az abroncsos krinolinra vett ruha könnyen meggyulladt, mert a váz a könnyű anyagból készült széles szoknyát eltartotta a testtől, ahol hozzáérhetett a nyitott kandallóhoz. 1861-ben Charles Dickens hetilapja, az All the Year Round leírta, hogyan lendítette egy felemelt kar a vázat és az anyagot a rácsba. „A karnak ezzel a mozdulatával hirtelen előrelendíted az acél alsószoknyát, és így a fölötte lévő könnyű anyag egész tömegét a rács rúdjaihoz érinted. Egy pillanat alatt minden lángokban áll.”

Az anyag rontott a helyzeten. Egy esetben, amelyről az All the Year Round 1861-ben írt, egy fiatal nő „fehér muszlinba volt öltözve”, vékony pamutszövetbe, amikor meggyulladt a ruhaujja. A pamut növényi rost, és Fred. Versmann és Alphons Oppenheim vegyészek 1859-ben elmagyarázták, hogy a növényi rost „továbbadja a gyulladást, mert lánggal ég”. Azt írták, hogy az állati rost, például a gyapjú, „elszenesedik, ha lánggal érintkezik, de maga nem gyúlékony”. Ez volt az 1859-es megállapításuk, nem a gyapjú mai tűzbiztonsági minősítése.

Ha a ruha egyszer lángra kapott, nehéz volt eloltani. A Punch 1866. december 22-én ezt írta: „Ha a ruha meggyullad, nem lehet eloltani az alatta lévő levegő miatt.”

Az All the Year Round 1861-ben „katasztrofálisan gyakorinak” nevezte azokat a tűzbaleseteket, amelyek nőket értek. A Wellcome Collection egy 1860 körüli színes litográfiája mutatja a kor félelmét. Egy nő széles szoknyája lángol a kandalló mellett, egy másik nő pedig piros kendővel takarja be. A kép alatti felirat: „A krinolin borzalmai és az emberi élet pusztulása”.

Hány nő halt meg krinolintüzekben?

Az itt idézett feljegyzések azokat a haláleseteket számolják, amikor meggyulladt a ruha, és nem adnak külön számot a krinolinokra. Florence Nightingale 1868-ban Londonban azt írta, hogy két év alatt, 1863-ban és 1864-ben „nem kevesebb mint 630, minden korú nőnemű személy égett halálra, mert meggyulladt a ruhája”. Ez évi 315 nő és lány, a ruhatüzek minden fajtájából, nem csak a krinolinokból (Notes on Nursing for the Labouring Classes, 42. o.). Az oldala nem nevezi meg a területet, és ez a szám csak minimum. Nightingale hozzátette, hogy a Registrar-General (a népesség-nyilvántartás vezetője) a nőknél „sokkal több tűz okozta halálesetet” jegyzett fel, „ahol a módja nincs megadva”.

Nightingale saját becslést is adott „a krinolin korára”. Ha ez a kor 10 évesen kezdődik, írta, „akkor ismert, hogy csak két év alatt 277 életet áldoztak fel tűzben ennek az ostoba és visszataszító szokásnak”. Az ő 277 halottja a 630 közül a 10 évnél idősebb lányok és nők, és mindegyik halálért a krinolint okolta.

A váz előtti évekről az All the Year Round 1862-ben, Anglia és Wales anyakönyveit idézve, azt közölte, hogy az anyakönyvek az 1852 és 1856 közötti öt évben 9998 égési halálesetet tartottak nyilván. Ebből 2181 „a feljegyzések szerint a ruha meggyulladása miatt történt”. Ez évente körülbelül 2000 égési haláleset, és évente körülbelül 436 ruhatűz okozta haláleset, minden korú és mindkét nemű embernél.

Az évi 3000-es szám állítás, nem összeszámolt adat

Sokkal nagyobb szám származik a Punch lapból. 1866. december 22-én egy meg nem nevezett halottkémet idézett a The Timesból: „Angliában és Walesben évente 3000 nő égett halálra”. Ez minden itt közölt számlálásnál több, de ezek a számok közvetlenül nem összehasonlíthatók: más évekre, más emberekre és más okokra vonatkoznak, és Nightingale oldala nem nevezi meg a területet. Egyikük sem ad összesített számot a krinolin okozta halálesetekről. Maga a Punch is kételkedett a számban, ugyanabban a lapszámban. „Talán némi fenntartással kell fogadnunk azt az állítást, hogy évente háromezer nő esik az abroncsos alsószoknyák mártírjává.” Az alábbi diagram összeveti az állítást a három közölt számmal.

1859-ben találtak egy sót, amely megakadályozta, hogy a muszlin lánggal égjen

Azt, hogyan lehet megakadályozni, hogy a muszlin lánggal égjen, 1859 óta tudták. A londoni lapok leveleket közöltek a lángra kapó könnyű ruhákról és függönyökről, Viktória királynő pedig „felkérte a pénzverde mesterét, hogy tegyen jelentést neki erről a fontos kérdésről”. A pénzverde mestere, Graham professzor a munkát Versmann és Oppenheim vegyészekre bízta. Ők „negyven különböző, vízben oldódó só értékét hasonlították össze”. 1859. szeptember 15-én Aberdeenben felolvasták eredményeiket a British Association előtt (az 1859-es füzet, Wellcome Collection).

A só, amelyet Versmann és Oppenheim a mosodáknak ajánlott, a nátrium-volframát volt. „Egy húszszázalékos oldat tökéletesen éghetetlenné teszi a muszlint”, írták. A kísérletükben a kezelt muszlin „csak azon a részen ment tönkre, amely közvetlenül érintkezett a lánggal”. Ott elszenesedett, ahol a láng hozzáért, és a tűz nem terjedt tovább. Ez egy 1859-es kísérlet volt, nem mai tűzbiztonsági tanács: a kezelt muszlin így is tönkrement ott, ahol a láng hozzáért.

Az alábbi kép ennek a próbának egy generált illusztrációja, nem fotó a kísérletükről: a kezeletlen muszlinnégyzet lángol, a beáztatott csak elszenesedik.

A vegyészek azt írták, hogy a sót „bevezették Őfelsége mosodájában, ahol folyamatosan használják”. 1862-re „minden jelentős gyógyszerészünk árulta”, „Nátrium-volframát, a muszlin stb. éghetetlenné tételére” feliratú üvegekben, „Ladies’ Life Preserver” („a hölgyek mentőöve”) néven (All the Year Round, 1862. február 1.).

A kezelés nem volt tartós. Versmann és Oppenheim azt írták, hogy a sókat „meg kell újítani, miután a kezelt anyagokat kimosták”.

Miért nem használták a nők a lángmentesítő sót?

Az All the Year Round 1862-ben azzal magyarázta, hogy sok nő nem törődött a lángmentesítő sóval, hogy az nem tette szebbé a ruháját. Ez a lap saját véleménye volt, nem a nők okainak összeszámolása. Óvatosan fogalmazott: „Nagyon is tartani lehet attól”, hogy ez a közöny „nagyrészt annak tudható be, hogy ez a felfedezés semmivel sem teszi szebbé az anyagot”.

A kor szerzői más adalékokat is ajánlottak a keményítőbe. Egy halottkémi vizsgálaton, amelyről az All the Year Round 1861-ben írt, dr. Gull azt állította, hogy egy kevés nátrium-szulfát a könnyű ruhákat „teljesen éghetetlenné tenné, ruhánként körülbelül egytized farthing költséggel”. Florence Nightingale 1868-ban azt tanácsolta, hogy „tegyenek timsót a keményítőbe”. Ezek történelmi ajánlások, nem mai tűzbiztonsági tanácsok.

A régebbi sóknak gyakorlati hibájuk volt. Versmann és Oppenheim azt írták, hogy a korábban ajánlott sók közül egyik „sem nyerte el a közönség tetszését, mert egyik sem engedi, hogy a vasaló simán csússzon az anyagon”. A nátrium-volframát „nagyon sima, zsíros kinézetű, mint a talkum”, és „ez a tulajdonság megkönnyíti a vasalást, amelynek minden más só ellenáll”.

Ugyanaz a krinolin, mint az alsószoknya?

A krinolin az alsószoknya egyik fajtája: merev alsószoknya, vagy olyan, amelyet abroncsok tartanak szét. A Merriam-Webster szerint a petticoat (alsószoknya) „nők, lányok vagy kisgyermekek által viselt szoknya”, leggyakrabban „alsószoknya, amely általában kicsit rövidebb a felsőruházatnál”. A krinolint így határozza meg: „krinolinból készült bő, merev szoknya vagy alsószoknya”, illetve abroncsos szoknya. A szoknya alatt viselt krinolin tehát alsószoknya, de egy puha pamut alsószoknya nem krinolin.

Mi a következő lépés

A film és a füzet részletesebben mutatja be a történetet.

1. Nézd meg a Wearton 46 másodperces filmjét, a „Your skirt swings into the fire” címűt. Látni fogod, hogyan lendül a váz a rácsba, és a két muszlinnégyzet próbáját is.
2. Olvasd el Versmann és Oppenheim füzetének 27. oldalán a táblázatot. Minden sót felsorol, amelyet kipróbáltak, és azt is, miért ajánlották vagy nem.

Ismered a színeidet. Most nézd meg, melyik ruhád illik hozzájuk, és mit vegyél fel ma.